SZOCIÁLDEMOKRATA SZÖVETSÉG MOZGALOM HÍREI
2010. június 07.
A baloldal a melósok érdekképviselete?!
No, igen, ezt mondja most a bukott párt. Ellenzékben már a melósokat akarja képviselni, szavakban persze. De hát oly sokan mondják magukat baloldali pártnak ma Magyarországon! A Munkáspárt, az MSZP, a Zöldbaloldal, a szociáldemokraták és ki tudja mennyien…
Eddig a kétkezi dolgozók és a bérből fizetésből élők érdekeit szólamokban csak a megélhetési országos konföderációs szakszervezeti vezetők által irányított oligarchiák hangoztatják, azonban ténylegesen a melós érdekeit senki sem védi hatékonyan. Mert hatékonyság nélkül a prolik érdekeit sokan képviselik, pisilnek is a széllel szembe egy páran, de átütő siker nélkül.
A kispolgári értékek és a lumpenproletár szemlélet ötvözete ma egy igazi bunkó érdekvédelmet vonultatott fel, mint politikai, mint szakszervezeti szinten. Ez a szélsőjobb és a szélsőbal ideológiai merítőhálójában található. A 20 éve fennálló országos szakszervezeti konföderációs megalvadt struktúra pedig a gátlástalan haszonlesés és megalkuvás jeles példája, az úgynevezett országos érdekegyeztető tanács eredményessége a munkavállalók érdekeinek képviseletében a nullával egyenlő.
Például a tanácsházi leíróból és besúgóból 10 hónapos ELTE jogi doktorképzéssel felkapaszkodott „RTF-s tanár”, nyugdíjas szakszervezeti vezető, hogyan képviseli a melóst szakszervezeti vonalon? A bukott párt milliárdos vezetői hogyan gyakorolják a melóssal történő empatikus érzéseket? Sehogyan! S mégis kell nekik kommunikációban a melós, proli, munkanélküli, kétkezi munkás? Igen, hogy a vérét szívják, szavazataikon hatalomhoz jussanak…
Akkor kimarad a baloldalon, akik és amely szerveződés tényleg képviselheti a melóst, a prolit, a parasztot, a kis embert, a kis hivatalnokot, a bérből fizetésből élők tömegét?
A szociáldemokraták!
Azok, akik még a 89’-es rendszerváltás után lehetőséget sem kaptak, mert a baloldalon szalámizták fel őket. S, hogy kik? A kommunisták és elvtársaik. Mert a baloldal legnagyobb ellenségei is baloldalon vannak, persze jobbra is.
A szociáldemokrácia antifasiszta és antikommunista is egyben, így tud a melós pártja lenni. Mert a nemzetszocializmus (fasizmus) és az internacionalizmus (kommunizmus) a nagytőke barátja, küldötte, még ha tagadja is, vagy szavakban küzd is ellene… A nagytőke és a tőke pedig csak kordában tartva nem ellensége a munkásnak, egyébként a dolgozó nép családjára, házára tör, prostitúcióba viszi a lányait és álmait, a sírig üldözi a melóst, az adóságba és alkoholizmusba, őrületbe kergeti…
A szociáldemokrácia kordába és kalitkába zárja a tőkét, ráüt a kezére, ha a dolgozó vérét akarja. Addig engedi nőni a tőkés karjait, amíg munkát és jövedelmet ad a dolgozónak… A baloldalon ezt csak a szociáldemokrácia teszi, a többiek parádéznak és prostituálódnak…
Szabó János
________________________________________________
2010. június 06.
Még mindig semmi a devizahitelesek megsegítésére, vagy már semmi ?!
A több százezer devizahiteles család túlélési reményét felébresztette a Fidesz a választási kampányban. A hivatalos adatok szerint 280 ezer adós 90 napon túl tartozik a bankoknak, ők már csak a csodában bíznak.
A választási győzelem harmadnapján az új és „forradalmi” leendő kormány a devizahitelek forintra történő átváltásának állami koncepcióját hirdette meg, legalábbis kommunikációjában. A modern és tudós közgazdászok, balliberális tudósok már az nap agyon is csapták az ötletet, hisz számoltak: beledöglik az országunk, ha ezt meglépi az új kormány!
Az új kormány pedig a fennálló tőkés berendezkedés és polgári demokráciának nevezett holdudvarának igényei és láthatatlan érdekképviselete szerint felpuhította még az elképzeléseit is, majd agyonhallgatja az egész problémát. Na, majd a kilakoltatási tilalom fenntartása segít! Pedig tudjuk, ennek ellenére szépen, csendben lakoltatják ki az eladósodott családokat…
Talán a közvélemény is csendben tudomásul veszi a devizahitelesek bebukását, mondván: minek mentek bele ekkora hitelekben? Így a magyar nulla szolidaritási érzékből átcsaphatunk mínusz akármennyibe is.
Pedig van megoldás államilag és közösségileg is. Mindkettőhöz rendszerváltás kell a fejekben!
Az állami megoldás esetén az extraprofit megadóztatásából jutna pénz bőven az devizahitelek forintosítására, a közösségi összefogás pedig átsegítené lelkileg is a devizában eladósodott családokat.
S, hol az extraprofit?
- Banki tranzakciókban például. A bank által (saját magának) jóváírt bevételei: utalások, átvezetések, pénztári befizetések, regisztrációs díjak, igazolások és banki kiértesítők után felszámolt óriási jövedelem.
- Banki extraprofit a rossz forintból keletkező óriási deviza átszámítási haszon, az óriási kamat és kamatos-kamat haszon.
Tehát haszon a köbön, a bankoknak… Ebből jutna a devizahitelek forintosítására. Hisz tudjuk a 2009. évi gazdasági beszámolókból: a világgazdasági válság nyertesei a bankok, sok milliárd dolláros haszonnal, vesztes pedig a munkavállaló dolgozók millióinak a pénztárcája, ugyanennyi mínusszal!
Szabó János
________________________________________
Mégis lesz SZDP-kongresszus!
2010.június 06.
2010. július 10-én tisztújító kongresszust tart a Szociáldemokrata Párt – értesítette lapunkat Bácskai Sándor. A párt főtitkára arról is beszámolt: vele együtt a napokban végérvényesen lemondott tisztségéről Sztankovánszki Tibor, a párt elnöke és a teljes elnökség is. – „Jöjjenek a fiatalok, és csakis a fiatalok” – tette hozzá.
Bácskai Sándor szerint a kongresszus megszervezésének mikéntjéről a párt még hivatalban lévő elnöksége dönt. Azt azonban egyértelműen közölte: az új vezetőségbe nem kerülhet be dr. Petrasovits Anna, az SZDP volt listavezetője, akinek párttagságát a közelmúltban az Elnökség a tagsági díj nem fizetése címén megszüntette. Hasonlóképpen nem kerülhet szóba a tisztújításnál Veres Edit, volt kampányfőnök neve, akinek Bácskai szerint nincs meg a párt alapszabálya által a választhatóság feltételéül előírt egy éves párttagsága.
A vélhetően a kongresszus előkészítésével az Alapszabály szerint megbízandó jelölő bizottságról továbbá a kongresszust előkészítő közreműködőkről a pártfőtitkár egyelőre nem tudott részletekkel szolgálni. Mindenesetre ígéretet tett arra, hogy folyamatosan informálni fogja lapunkat a fejleményekről.
A magunk részéről annyit már most elmondhatunk: a Magyar Népszava örömmel üdvözli a megújulás szándékát a Szociáldemokrata Párt soraiban, és megígéri: kitüntetett figyelemmel fogja kísérni a kongresszus előkészületeit és magát a kongresszust is. Jó előkészítő munkát kívánunk, és ezennel felajánljuk együttműködésünket a kongresszus előkészítésében. Kifejezzük reményünket, hogy a kongresszus olyan írásos politikai állásfoglalást, pártprogramot és egyéb dokumentumokat fog elfogadni, amelyek garanciáit jelentik annak, hogy ez a nagy múltú párt végre megkezdhesse elfoglalni méltó helyét a magyar politikai életben. Nem mellékesen pedig reméljük, hogy a tisztújítás szabályosan, a párt által elfogadott alapszabály betűjének és szellemének megfelelően fog lezajlani. Végül: határozottan bízunk benne, hogy megalapozatlanok azok a pletykák, melyek szerint gyurcsányi vagy kapolyi forrásvidékről származó pénzek lapulnak a változás hátterében.
A Magyar Népszava Szerkesztősége
„Dörgölődzős” érdekvédelem
2010.június 05.
A hazai szakszervezetekkel nem az a legfőbb bajom, hogy valamely ideológia mentén mozognak, és hogy az egyik párttal szorosabb, a másikkal meg lazább a kapcsolatuk (ez ugyanis valahol természetesnek tekinthető), hanem hogy – tisztelet a kivételnek – valamennyien napi politikai érdekeket szolgálnak ki annak reményében, hogy ezt egyszer talán majd meghálálják nekik.
Furcsa, hogy míg a hazai sajtó egy része úgy értékelte a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának Orbán Viktorhoz írt nyílt levelét, hogy a SZEF máris „udvarol” az új hatalomnak, valamint a régi-új miniszterelnöknek, addig a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet dörgedelmes írásban osztotta ki a szerinte a Magyar Szocialista Párthoz köthető érdekvédelmi csapatot, mondván, a közszférát képviselő konföderáció által most megfogalmazott elvárások lényegében nem jelentenek mást, mint hogy a SZEF érdekvédői az új Orbán-kabineten egyszerre hajtanák be, amit az elmúlt nyolc évben veszni hagytak.
Amely megállapításban – valljuk be – nagyon sok igazság van, ugyanis a fentebb említett nyílt levél nem más, mint egy terjedelmes kívánságlista, amely gyorsan legfeljebb akkor teljesíthető, ha Orbánéknak időközben sikerült valahol szert tenniük egy „terülj-terülj asztalkámra” is. És hogy mit is szeretne a SZEF? Nos, egyebek között hosszú távú bér- és keresetpolitikán alapuló közszolgálati foglalkoztatáspolitikát, a különböző közszolgálati jogállástörvények, továbbá a kiszervezések, a „közszolgálati privatizációk” felülvizsgálatát, közteherviselésen nyugvó adóreformot (ami megoldaná az adózók körének kiszélesítését, az adócsökkentést, a befolyt adók átlátható és hatékony felhasználását, stb., stb.), hogy a közszolgálati munkahelyek megőrzéséről, egyes területeken pedig a bővítéséről már ne is beszéljünk.
És bár e követelések – jegyzi meg a Nemzet – egytől egyig jogosak, egyszersmind hiteltelenek is, ugyanis a SZEF éppen olyan néma csöndben, tétlenül nézte végig a közszférát sújtó elbocsájtásokat, no, meg a béreknek a 2002-es szintre való visszaesését, mint a ma 4-5 százalékos gazdasági növekedést, valamint 12 százalékos reálbér-emelkedést kívánó Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége a munkanélküliség drámai növekedését, a gyes és a gyed megnyirbálását, avagy a 13. havi nyugdíj eltörlését.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nos, azt kell mondjam, a Magyar Nemzet észrevételei jogosak..., jogosak, ám egyszersmind hiteltelenek is. Jogosak, ugyanis a honi érdekvédők egy része az elmúlt nyolc esztendő során tényleg csak asszisztált a kormány intézkedéseihez, és hiteltelenek, hiszen a Magyar Nemzet a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet időszakában egyetlen egyszer sem kárhoztatta azokat a szakszervezeti vezetőket, akik sokkal inkább egyfajta „politikai küldetést” teljesítettek, semmint ilyen-olyan jogokért és juttatásokért harcoltak.
Mert amennyire helyénvalónak tűnik most a SZEF és az MSZOSZ magatartását álságosnak minősíteni, legalább annyira indokolt lett volna képmutatónak nevezni a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét, a Cser Ágnes fémjelezte Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, és akkor még meg se említettük a Kerpen Gábor által irányított Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét avagy Éger István Magyar Orvosi Kamaráját, amelyek mind-mind jó szolgálatot tettek a szociálliberális kormányzatok ellenfeleinek.
Ami már most a dolog elvi részét illeti... Nekem nem feltétlenül azzal van bajom, hogy tudniillik a hazai szakszervezetek valamely ideológia mentén mozognak, és hogy az egyik párttal szorosabb, a másikkal meg lazább a kapcsolatuk (ez ugyanis valahol természetesnek tekinthető), hanem hogy – tisztelet a kivételnek – valamennyien napi politikai érdekeket szolgálnak ki annak reményében, hogy valamikor talán majd meghálálják nekik. Aztán az alamizsna vagy jön, vagy nem. Elképzelni se tudom, mi lenne ezekkel, ha egyszer tényleg harcolni kellene, nem pedig dörgölődzni.
Stanga István
